Sportélet az Adyban

Az Ady iskola sportélete

Bátran állítható, hogy igazi sportos iskola vagyunk.

Délutáni foglalkozásainkon lehetőségeinket kihasználva igyekszünk a lehető legtöbb féle sportolási és kikapcsolódási lehetőséget biztosítani diákjainknak. Az időjárás függvényében tömegsport-foglalkozásainkon focizni, kosarazni, pingpongozni lehet. Ezen felül atlétika és sportjátékok foglalkozásokat tartunk már a legkisebbeknek is, valamint az ultimate frizbi nevű csapatjátékot űzzük, amely a modern sportok közül talán a leginkább tanít együttműködésre és kommunikációra nemcsak a csapattársainkkal, hanem az ellenféllel is, hiszen ez az a sport, ahol a fair play szelleme felülírja a mindenáron győzni akarást.

Rendszeresen részt veszünk és eredményesen szerepelünk a városi versenyeken (labdarúgás, futsal, kapitánylabda), a körzeti és megyei atlétikaversenyeken, valamint országos jelentőségű megmérettetéseken. Az Ultimate Frizbi Országos Diákolimpiai döntőjén 2016-ban a IV. korcsoportban az első helyezést szereztük meg, 2017-ben pedig a II. és a III. korcsoportban lettünk elsők. A frizbicsapatról a Hetedhét kaland című televíziós magazinműsor is készített összeállítást, itt lehet megnézni!

Nagy erőssége iskolánknak, hogy a felszabadult versenyzés örömét már a második korcsoporttól, azaz a harmadik, negyedik osztálytól biztosítjuk a legrátermettebb gyerekeknek.

Hagyományosan jól szerepel iskolánk a körzeti mezei futó- és többpróba-versenyen, ahol minden esetben arra törekszünk, hogy a néhány kimagasló egyéni teljesítmény mellett egységes, jól felkészített csapatként szerepeljünk. Ezt a szándékot az évről évre a megyei döntőre jutott tanulóink igazolják vissza számunkra: gyakran sikerül érmekkel hazatérniük. Legutóbbi sikereink: 2015/16-os tanévben Ménesi Dóra 1500 méteres síkfutásban bronzérmet szerezett, így mezei futásban az országos döntőben képviselte iskolánkat. A 2016/17. tanévben Sós Balázs jutott a mezei futás országos döntőjébe.

A legnagyobb érdeklődésre tart számot évről évre a Vivicitta és a Spar futás, amelyre szervezetten, tanárokkal, szülőkkel utazunk, hogy remek hangulatban fussunk a budapesti helyszíneken. Több alkalommal kerültünk dobogóra a legtöbb indulót számláló vidéki iskolák versenyében.