Ady Endre születésnapját ünnepeltük

Mária Templom, 2017. nov. 23. 9:39
Nov. 22-én a Ady Endre születésének 140. évfordulóját ünnepeltük.
Rendhagyó módon emlékeztünk a névadó költőre: a pedagógusok műsorát hallgattuk meg. Volt, aki Adytól választott művet, volt, aki saját írásával tisztelt meg az iskola közösségét.
Emelkedett, bensőséges, kivételes pillanatokat éltünk át.

Álljon itt emlékül Kovács Viktória (Viki néni) írása:

Hogy kicsoda Ady?

Amikor kisgyerek voltam, fogalmam sem volt róla, hogy mi vagy ki az az Ady...

Adidas... Hát, ennek legalább van értelme. Vagy: Add ide! - ennek is van értelme.

De hogy Ady...?

 

Az Ady nekem egy utca volt, ahol a nagymamám lakott, és ahol kisgyerekként az unokatestvéreimmel játszottam. Egy utca, ahol karácsonykor a hóesésben jártunk házról házra, ajándékokat kaptunk, énekeltünk és beszélgettünk. Az Ady nekem a boldog gyerekkor volt.

Mert Ady mindig ad valamit.

 

Aztán Adyból iskola lett, egy iskola, ahol a szüleim tanítottak, és ahova aztán én is jártam.

És most már az is marad mindig: egy iskola, egy család, egy nagy család.

Mert Ady mindig ad valamit.

 

Az egyetemen például egy szakdolgozatot adott és rengeteg gyönyörű verset.

Ady segítségével ráéreztem a kutatás örömére és a siker ízére.

Ady megtanított keresni, szeretni és küzdeni azért, amiben hiszek.

Adytól megtanultam, hogy bármilyen rögös is az út, nem szabad feladni,

haladni kell a megkezdett úton, és hinni kell a kitűzött célban.

Mert Ady mindig ad valamit.

 

És Ady persze megtanított hinni Istenben is - pedig mennyit küzdött vele...

Mert hitt a szabadságban, a függetlenségben, az emberi méltóságban - ahogy én is.

És mégis. Ady mégis meg tudta köszönni Istennek, hogy életet kapott tőle,

és annyi mindenre megtanította.

 

Mert Isten is mindig ad. Ady ezt is tőle tanulta.

 

Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

 

Adytól így azt is megtanultam, hogy ha kapok valamit, azt illik megköszönni.

Köszönöm tehát, hogy az Ady-család tagja lehetek ma is, és mindennap emlékezhetek a régi karácsonyokra, amikor hittünk abban, hogy élni és küzdeni mégis, mégis érdemes,

mert az emberek jók, és a szívükben valahol mélyen béke és szeretet van.

 

Kovács Viktória

Gyál, 2017. november 22.

Comments