EMELT SZINTŰ IDEGEN NYELVI OKTATÁS 

Az idegen nyelvi oktatás személyi feltételei

Iskolánk idegen nyelvi munkaközössége nyolc angol vagy német szakos pedagógusból áll. A munkaközösség jól működő, összeszokott csapat, közösen dolgozták ki az emelt szintű oktatás helyi tantervét a kerettanterv előírásainak megfelelően, rendszeresen járnak továbbképzésekre, konferenciákra, évente 3-4 alkalommal szerveznek egymás közt belső továbbképzést, tapasztalatcserét bemutató tanítással.

Az idegen nyelvi oktatás tárgyi feltételei

A nyelvi órák megtartására két korszerűen - okostáblával és tabletekkel berendezett - okosterem és két kisebb terem áll rendelkezésünkre, de a nyelvi csoportbontás miatt az osztálytermekben is vannak nyelvi órák. Az informatikateremben lévő számítógépek és az okostermek segítségével a 21. század és a Z-generáció elvárásainak megfelelően tehetjük színesebbé a nyelvoktatást. A nyelvi termekben kerámiatábla, minden nyelvtanárnak saját használatú CD- és MP3-lejátszó, illetve közösen használható laptop és projektor áll rendelkezésére. Idegen nyelvi kiskönyvtárral is rendelkezünk, melyben szakirodalom, szótárak, segédkönyvek, idegen nyelvű ifjúsági irodalom, gyakorló tesztek, CD-k, angol és német nyelvű gyermekújságok segítik a munkát. Szemléltető eszközök (pl. térképek, nyelvtani táblázatok, transzparensek stb.) elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre. Mindig nagy hangsúlyt fektetünk az IKT-kompetenciák fejlesztésére, és 2016 szeptembere óta munkaközösségünk 4 tagja használja a Samsung Smart School rendszert, amely lehetőséget kínál a diákok nagy fokú motiválására.

Az idegen nyelvi oktatás megszervezése

Iskolánk alapító okirata és pedagógiai programja szerint emelt szintű, illetve emelt óraszámú angol és német nyelvi oktatást folytat az 1990/1991. tanév óta. Minden osztályban csoportbontásban tanítunk. Az első kivételével minden évfolyamon van emelt szintű nyelvoktatás, de csak azokban az osztályokban, ahol a tanulók képessége, a szülők hozzáállása indokolttá teszi ezt.

A nyelvi csoportba való kiválasztás előtt az osztálytanító egy évig figyeli a gyerekek anyanyelvi, logikai, koncentrációs stb. képességeit, s ez alapján egy listát állít fel. Az első osztály végén összesítjük a felmérések (olvasás, írás, matematika) százalékos eredményeit, s ez alapján is kialakul egy sorrend. Ezt követően minden tanulóval elvégeztetünk egy olyan írásbeli felmérést, melyet külsõ szakértő állít össze, s nem tudást, hanem a nyelvtanuláshoz szükséges nyelvhasználati képességeket, készségeket mér. Ennek is lesz egy sorrendje. Azon tanulók szüleinek ajánljuk fel a nyelvi tagozatra való bekapcsolódást, aki a három lista összesítése alapján a névsor első felében foglal helyet. A szülők elfogadják javaslatunkat, általában meggyőzhetők arról, hogy nem feltétlenül kell erőltetni a korai nyelvtanulást, ha nem biztos a gyermek az alapkészségek elsajátításában. Természetesen lehetőség van a nyelvi tagozatra való bekapcsolódásra a későbbi évfolyamok során is, ha valamelyik tanuló "megtáltosodik", s nagy lépésekben képes haladni, akkor különbözeti vizsgával csatlakozhat az emelt szintű csoporthoz. Erre is volt néhány példa az elmúlt években. Ha pedig valakinek nagyon nehezen megy az emelt szint, akkor választhatja a normál csoportot, de erre ritkán adódik igény. Általában elenyésző a csoportok fluktuációja mindkét irányban. A nyelvoktatást  szakkörök segítik (heti másfél órában nyelvvizsga előkészítőt tartunk angolból és/vagy németből), illetve mindig indítunk játékos országismereti szakkört is - immár az okostermek által nyújtott lehetőségekkel is élve.

Az emelt szintû nyelvoktatás céljai, alkalmazott módszerei, eredményei

Elsődleges célunk az, hogy a nyelvtanulást már az alsó tagozatban megszerettessük. Olyan háttérrel tudják így a tanulók a felsõ tagozaton folytatni tanulmányaikat, mely lehetõvé teszi, hogy alapfokú, esetleg néhányan középfokú nemzetközi nyelvvizsgát tehessenek. Mindenképpen a beszélt nyelvre helyezzük a hangsúlyt, illetve a kommunikáció központúságra szóban és írásban egyaránt. A kerettanterv alapelveivel összhangban célunk a világ megismertetésén túl a gyermekek személyiségének fejlesztése. A modern nyelvtanítás tantárgy-pedagógiája szerint nem a nyelv megtaníttatása a cél, hanem a nyelven mint eszközön keresztül az információk átadása. A nyelv tanításával kultúrát is közvetítünk.

Az idegen nyelvi órákon használt óravezetési, módszertani eszközök fejlesztik a gyermekek együttműködési készségét, toleranciára tanítanak, közösségformáló erővel bírnak. Mivel a nyelv nem egzakt tantárgy, az élet változásaival együtt fejlődik, formálódik, ezért kiválóan alkalmas arra, hogy nyitottá, rugalmassá, kreatívvá nevelje a diákokat.

2000-ben a fenntartó döntése alapján sor került a gyáli iskolákban az intézmény egyéni arculatát jelentõ tevékenységek szakmai mérésére, melyet az OKKER Pedagógiai Szolgáltató Intézet szakértői végeztek el. Nálunk az emelt szintű idegen nyelvi oktatás mérése volt az egyik fő cél. Mindkét nyelvből nagyon jó eredmények születtek. Az életpályamodell bevezetésével sor kerül a nyelvi munkaközösség tagjainak folyamatos ellenőrzésére is: a külső szakértők visszajelzései alapján mondhatjuk, hogy iskolánk pedagógusai nagy hangsúlyt fektetnek a folyamatos szakmai fejlődésre, a gyermekközpontú és a gyerekekek életkori sajátosságaihoz igazodó módszerek alkalmazására.

A nyelvi munkaközösség tevékenysége, feladatai

Rendszeres évi programunk az őszi ünnepekhez kapcsolódó interaktív országismereti verseny, illetva a sulinapokhoz kapcsolódó nyelvi teadélután, melyre dalokkal, versekkel, vidám jelenetekkel és jelmezekkel készülnek a gyerekek. Hagyományosan iskolánk rendezi minden évben a városi és kistérségi idegen nyelvi vers- és prózamondó versenyt, ahol a zsűri jelentõs része idegen anyanyelvű. A tanév során egy alkalommal továbbképzést szervezünk saját és a környékbeli iskolák nyelvtanárai, érdeklődő pedagógusai számára.

Kapcsolataink

Hosszú évek óta szervezünk nyelvi tábort az ausztriai Murauban, ahol a nyelvgyakorlás mellett az országismeretre, a helyi szokások megismerésére is lehetõség nyílik. Már kétszer (2009, 2011) járt angolos csoportunk Londonban nyelvgyakorlás illetve az anyaország megismerése céljából. Ez az utazás is kezd beépülni nyelvi kínálatunkba, hiszen a gyerekek sok-sok élménnyel gazdagodva jöttek haza.

Igyekszünk rendszeresen anyanyelvi személyeket meghívni iskolánkba, illetve keressük a lehetőségeket a külföldi iskolákkal való kapcsolattartásra. A határokon átívelő közös munkában nagy segítségünkre vannak az okostermek és az iskola egész területén hozzáférhető WiFi-hálózat is.

Úgy gondoljuk, hogy iskolánk fő profilja, az emelt szintű idegen nyelvi oktatás egyik legeredményesebb tevékenységünk, fő vonzerőnk. Mutatják ezt a versenyeredmények, a nyelvvizsgák, a kéttannyelvű vagy nyelvtagozatos gimnáziumokba felvételt nyert tanulóink száma, de leginkább az, hogy a szülők elismerik, jónak, erősségnek tartják az Ady iskola nyelvoktatását, szívesen íratják be gyerekeiket hozzánk. Igyekszünk úgy végezni a munkánkat, hogy azzal a tanulók és a fenntartó is elégedett lehessen.

Nyelvvizsga

Az 1997/98-es tanévben indítottuk be először a nyelvvizsga előkészítését, hiszen az első tagozatos osztály ekkor lett nyolcadikos. Jelenleg angol és német nyelvből egyaránt A2 szintű, gyermekközpontú nyelvvizsgára visszük a gyerekeket. Mindkét nyelv vizsgalapjait a célnyelvi országokban, objektív feltételek mellett javítják. A vizsgára való felkészülés kiválóan illeszkedik az általános iskolai oktatás keretei közé, és annak a célkitűzésünknek is megfelel, hogy a gyerekeket elsősorban a hétköznapi kommunikációs helyzetekre, a szituációfüggő nyelvhasználatra készítsük fel. 

Mivel a nyelvvizsga díja magas, a sikeresen vizsgázó tanulókat azzal is motiváljuk, hogy a rászorulóknak és a magasabb szintet teljesítőknek az összeg felét az Ifjú Szívek Alapítvány visszatéríti.