Ady-napok
Novemberben névadónkra emlékezünk.

Nyolcadikos diákjaink ellátogatnak Budapestre, a Veres Pálné utcai lakásba, ahol a költő személyes tárgyait tekinthetik meg, és Havasi Judit előadóművész előadását hallgathatják meg. A múzeumlátogatás után a temetőben virágot helyeznek a költő sírjára.
November 22-én, a költő születésnapján ünnepi műsorral tisztelgünk névadónk emléke előtt.
A műsort követően az iskola vezetősége, a tantestület és az osztályok képviselői koszorút helyeznek el az iskola előtt álló Ady-szobor előtt.
November 23-án iskolai, 30-án pedig városi szavalóversenyt szervezünk, amelyre szeretettel várjuk a legjobb versmondókat és kísérőiket.
Az idei év különleges abból a szempontból, hogy hetedikes diákjaink a mai Magyarország határait átlépve bejárhatják Ady Endre életének jeles helyeit, többek között Érmindszentet, Nagyváradot és Nagykárolyt is érintve. A szavalóversenyhez jó felkészülést és eredményes szereplést kívánunk!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Ártalmasnak tartom, bejelentem!


