Nyelvi tábor Ausztriában - 2011

 

Ismét Ausztriában jártak diákjaink.

 

Hosszú évek óta rendszeresen járunk Murauba, hogy a németet tanuló gyerekeknek lehetőséget biztosítsunk a nyelvgyakorlásra.A stájer városka középkori hangulatú utcái, a környező vidék festői szépségű hegyei, a helyi lakosok vendégszeretete és a tábor tematikájához illeszkedő tanórák együttesen segítik a nyelvi gátlások oldását.

Az idei év különleges volt abból a szempontból, hogy a kétszáz éve született világhírű zeneszerző és zongoravirtuóz, Liszt Ferenc szülőházába is ellátogattunk. Doborján (ma Raiding) főutcáján végigsétálva is a „sztár” életútját követhettük nyomon. Ez a nyitány aztán meghatározta a tábor hangulatát, hiszen nem múlhatott el nap úgy, hogy ne énekeltünk volna néhány dalt közösen.

Burgenlandot magunk mögött hagyva a délután utazással és országismereti feladatokkal telt. Hamar megtanultunk tájékozódni a térképen, megismertük az osztrák tartományokat, azok fővárosait, és azt is megértettük, miért jelzi az út szélén egy nagy zöld szív Stájerország határát: Ausztria zöld szívébe léptünk.

Este érkeztünk Murauba, és nagy izgalommal pillantottuk meg a hegyre épült kastély körvonalait. Másnap aztán a reggeli németóra után bejárhattuk a hangulatos utcákat, beléphettünk a várfallal övezett gótikus plébániatemplomba, végigsétálhattunk a nyárias napfényben fürdő Mura-parton, és bevehettük a várat is. Igazán jól esett a délutáni játék a panzió tavacskájának partján, hogy aztán vacsora után ismét két csoportban folyjanak a nyelvi órák. A város témakör szókincsének bővítéséhez és a tájékozódást segítő nyelvi kifejezések gyakorlásához igazán megfelelő élményeket gyűjthettünk ezen a napon.

A harmadik nap a „zöld szív” jegyében telt. A reggeli németórán a helyi jellegzetes fafajtákat tekintettük át, hiszen első úti célunk a közeli famúzeum volt. Ez az a hely, ahol az ember egészen elfelejti az elektromos kütyük világát, hiszen a fa olyan csodálatos anyag, amely életünk minden területén megjelenik, és bensőséges hangulatot kölcsönöz a leghétköznapibb eszközöknek is. A kiállítás rendkívül gazdag, hiszen felsorolni is nehéz lenne, mi mindent készített az ember a történelem során fából. Az arborétumban töltött idő is azt tanúsítja, hogy a természet csodái mellett nem érdemes elrohanni. A nap koronája természetesen Stájerország legnagyobb vízesésének megtekintése volt. Este aztán a szállásunk körül élő állatokról tanultunk: tehenek, juhok, lovak és egyéb haszonállatok élnek a parasztudvaron, ahol a falusi turizmus jegyében szeretettel várják a város zajából menekülő, csöndre és nyugalomra vágyó turistákat.

Végül elérkezett a nap, amire nagy izgalommal készült minden táborlakó. Mostanra elég bátorságot és helyismeretet szereztünk, és a szókincsünk is bővült annyira, hogy komolyan beszédbe elegyedjünk a helyi lakosokkal. A városismereti csapatjáték keretében a gyerekek igyekeztek minél többet megtudni Murau történelméről, szokásairól. Az esti beszámolókból kiderült, milyen sokat tudnak a helybeliek a saját városukról.

Elérkezett a búcsú reggele: vendéglátónk apró ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, és mosolyogva indított útnak bennünket. Nagy kaland várt még ránk ezen a napon, hiszen a tartomány fővárosába, Grácba vitt utunk. Gyönyörű időben sétálhattunk föl a város jelképéhez, az óratoronyhoz, ahonnan szép kilátás nyílt az előzőleg megtekintett dómra. A lejtőn leereszkedve elvegyültünk a sétálóutca forgatagában, hogy a városháza előtt elsétálva ismét buszra üljünk, és elinduljunk a határ felé.

Igazán jó csapat volt az idei! A gyerekek lelkesen tanultak, a kísérők pedig gondosan figyeltek minden apró részletre, hogy az utazás biztonságos, a tanórák érdekesek, az ellátás pedig zavartalan legyen. Köszönet illeti Lakos Péterné némettanárt, Csinosné Tóvizi Ágnes igazgatóhelyettest, de Kovács Antalnét is, aki kísérő nagyszülőként vette ki részét a feladatokból. A helyi CBA-üzlet dolgozói is készségesen álltak rendelkezésünkre a felszerelés összeállításában és csomagolásában. A tábor nagyon jó hangulatban zajlott, amit az is jelez, hogy az iskola elé érkezve a gyerekek a tábori indulóvá vált német dallal köszöntötték

Képek